
About me/töRTéntek-önrajz/Storyes-CV
Rozs Tamás vagyok, Pécsett születtem 1960.október 12-én.
A Nagy Lajos Gimnáziumban érettségiztem, majd a Janus Pannonius Tudomány Egyetem Tanárképző Karán szereztem diplomát magyar, ének-zene szakon 1986-ban.
Később a Zeneművészeti Főiskola Jazz Tanszakára jártam ének szakra /1992-93/, majd a Pécsi Tudomány Egyetem Művészeti Kara és az Orvosi Kar közös akkreditációjában végeztem el a Művészetterápia szakot 2006-ban Zeneterápia specializáción.
Szakdolgozatom címe: A zeneterápia hatása oligofrén kliensekre-élmény és mentális fejlődés értelmi sérültek körében.2013-ban szereztem egyetemi diplomát /MA/ ének-zene tanár mesterképzési szakon a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán. Szakdolgozati portfólióm címe:
Zenetanárság, zeneterápia, transzfer-hatás.
Fő hangszerem a cselló, játszom gitáron, nagybőgőn, s alapfokon zongorán.
1982 óta vagyok a Szélkiáltó együttes tagja-verseket zenésítünk meg, számos hanghordozónk
jelent meg, több ezer belföldi és külhoni föllépés van mögöttünk. / www.szelkialto.hu /
Lakner Tamással és Fenyvesi Bélával zenélünk trióban, miután Keresztény Béla már nincs velünk.
2018-ban a Magyar Örökség Díj-at kaptuk meg.
Másik formációm az Arcofon Duo/Trio/Quartet: világzenét /etnojazz/ játszunk gadulka, ének-cselló, brácsa, hegedű, szaxofon és ütőhangszerek társaságában, zenészek: Kovács Márton, Gyulai Csaba és Gáspár József.
Jelenleg Gyulai Csabával Duo- formában él.
2004-ben vettem föl a Férfiének c. CD-met zenész barátaimmal.
A Szakértők zenekarban Kovács Márton Mohácsi János darabjainak zenéit dolgozzuk föl.
Az Ördögszekér Kompániában hosszú évekig muzsikáltam, ahol gyerekeim anyukájával- aki bábszínész- játszottam. Itt fiam lépett a helyembe hegedűvel- időnként a lányom is énekel.
2007-ben a Versünnep országos verseny szakmai I. díját kaptam.
A főiskolán a Tillai Aurél vezette vegyeskarban énekeltem, s félévet töltöttem a Tomkins Énekegyüttesben 1991-ben.
Egy különleges ének-technikát tanulok és gyakorlok, az ú.n. mongol-, v. torok- ének hangképzést, amelyet autodidakta kezdet után
Tran Qvan Hai mesternél/ Párizs /és Radik Tyulyush-nál / Huun Huur Tu együttes / tanultam, s azóta folyamatosan fejlesztek és igyekszem elmélyülni ezen hö-mi / kargan / speciális vokális megszólalásban.
Tanítottam ének-zenét különböző általános-, és középiskolákban, így Pécsett az Ágoston tériben,Szentlőrincen a kísérleti iskolában művészet tantárgyat, Budapesten az Erdei Iskolában rövidebb etapokban és a pécsi Gandhi Gimnáziumban ének-zenét hét évig.
A 2011/12-es és a 2012/13-as tanévben tanítottam a Pécsi Leőwey Klára Gimnáziumban ének-zene tantárgyat, s két évig vezettem a Férfikart- a 2012-es Helikonon arany minősítést szereztünk. Legutóbb a Wekerle-telepi Deák Ferenc Gimnáziumban tanítottam 2014-ben.
A Kaposvári Egyetem Művészeti Kar mesteroktatója voltam kisebb megszakítással- színész-zenés mesterség és kreatív zene c. tantárgyakat tanítottam színész hallgatóknak 12 éven át.
2020-ban,miután végre főállású mesteroktató lettem, fölálltam az SZFE ú.n. átszervezése okán.
A zenés színész-mesterség tantárgy vizsgaelőadásai koncertként éltek tovább budapesti színházakban, s más befogadó helyeken / pl. Cseh Tamás-műsor: Belvárosi Színház, New York- Magyar Ház, Washingtoni Nagykövetség- 2011, Sebő Ferenc versmegzenésítései: Ördögkatlan Fesztivál.../
A Pesti Magyar Színház Színiakadémián is tartottam kurzust 2015-ben, melynek a ProgresSzív- Zenei Koncert c. vizsgaelőadás lett az eredménye.
Zeneterápiát folytattam a Pécsi Fogd a kezem Alapítványnál tíz és Budapesten a Napsugár Habilitációs Intézetben egy évig.
A Szegedi Egyetem Gyógypedagógiai Karán tanítottam 4 évig zeneterápiát a szakdolgozatom és értelmileg akadályozottak közti tapasztalataim alapján.
A PTE Művészeti Kar vendég oktatójaként tartottam kurzusokat a végzős zeneterapeuta hallgatóknak posztgraduális képzésen. / A zeneterápia szerepe, hatásmechanizmusa értelmi sérült kliensek körében./
Szeretem a kreatív feladatokat, a zene megélését és annak élményszerű átadását, az érték megőrzését ifjaknak. Szívesen értelmezem és gondolom újra a muzsikát mai kontextusában, zenei környezetében a diákokkal.
Önálló műsoromat játszom fesztiválokon, rendhagyó irodalom, v. énekóra keretében ének, gordonka, gitár hangszer- összeállításban WeöreS 100+ Holdbéli csónakos címmel.
Jelenleg színházi zenéket írok báb-, és kőszínházaknak, s egyes darabokban közreműködöm is.
Hosszú évek óta muzsikálok budapesti színházakban.
/Nemzeti, Örkény, Víg, Radnóti, Szkéné.../
Mohácsi János 15 rendezésében zenéltem idáig.
A Kaposvári Csiky Gergely Színházban a Szigorúan ellenőrzött vonatok c. darab zenéjét szereztem és a Bérczes László által rendezett darabban játszottam is.
A 2015-ös POSZT-on
"A legjobb zene és hangzásvilág" díjat kaptam érte a szakmai zsűritől.
/ Ekkor szakadt szét az színházi szakma végérvényesen,s pl. versenyen kívül indult az Örkény Sz. "E föld befogad..." c. ea.sal Kovács Márton zenéjével, melyben játszottam, majd négy nap múlva a versenyben a "Szigorúan..." c. db.bal a Kaposvári Csiky G. Színházzal.../
A Halottember zenéjét szereztem és játszom a Szkénében, Kecskeméten a Vérnász zenéjét jegyzem /R.: Kocsis Pál, bem.ó: '17.11.24./
A Kezdhetek folytatódni c. Petri- estet Pál Andrással játsszuk a Radnóti Színházban / R.: Walcz Péter, Bem.ó: '17.11.14./
Színházi zenéim:
Liliomfi- Kecskemét /R. Kocsis Pál/
Apró néni és a nagyra nőtt búbánat- Szatmárnémeti Északi Színház Brighella Bábtagozat /R. Szabó Attila/
Az ügynök halála- Szatmárnémeti É.Sz. Harag György Társulat /R. Bérczes László/
"...a földgömböt itt hegyezd ki!" - bábos játék Tamkó Sirató Károly verseiből /R. Veres András/
Elem/Szkéné-Háy János darabját Bérczes László rendezte
Kulcskeresők-Salgótarján (R. Kocsis Pál)
Hóesésben: Nemes Nagy Ágnes versei zenémmel/Griff Bábsz. (R.: Bartal Kiss Rita)
Amikor találkoztam Barisnyikovval- Csákányi Eszter monodrámája
A jelenleg a futó darabok, melyekben játszom:
(Csapodárok), 10, Kezdhetek folytatódni, Ikrek hava: Radnóti Sz.
Elem: Szkéné, Béke/K2, (Mundstock Úr/Gólem Sz.), Amikor találkoztam...Hatszín Teátrum
Barguzin-Ciróka /Kecskemét/
A zene gyógyító hatását fölhasználva folytatok zeneterápiát alkalmanként különböző intézményekben, s ismerkedem a Soundbeam- módszerrel.
Folyamatosan muzsikálok szólóban, s a fent említett zenekarokban és színházakban.
A minőségi zenei nevelés számomra állandó, friss kapcsolatot jelent az ifjú zenész generációval, s az alkalmazott zene írása- játszása folyamatos kreatív zenei élményt ad.
Legújabb munkáim:
Elem- Szkéné /R. Bérczes László/- bemutató: 2021.06.23.
Amikor találkoztam Barisnyikovval- Csákányi Eszter monodráma (bem.ó-2022.03.27.)
Ki vagyok én-Petőfi arcai: Háy Jánossal
Barguzin-Ciróka Bábsz./Kecskemét-bem.ó: 2022.06.14.
Most,amikor a vers újra divatba jött- Kortárs költők verseire Pál Andrással ('22,'23.)
Rozs Tamás
Budapest- Pécs / Párizs- Prága- New York-Púne... /
2023.06.08.
2023.08.20. Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat díj
ryesharp@gmail.com
rozstamas495@gmail.com
+36203592872
www.rotamus.hu